Egyéb kategória Nem csak a 20 éveseké az Instagram!

Nem csak a 20 éveseké az Instagram!

Édesapán 64 éves, most már nyugdíjas. Évek óta szeret fotózni, minden pillanatot megörökít. Ezeket a fotókat, eddig mindig facebookon osztotta meg az ismerőseivel. Pár hete viszont megmutattam neki, hogy van erre más lehetőség is. Először nem értette miért kellene használnia ezt a felületet, de megnéztük együtt, hogyan működik, hogyan tudja egyre több embernek megmutatni az élményeit.

Manapság tele vagyunk influenszerekkel, de többnyire fiatalok próbálnak ilyen módon utat törni maguknak. Pedig az érettebb korosztály számára is adott a lehetőség, csak éppen nincs senki, aki türelmesen lépésről lépésre megmutatná, mégis hogyan használja ezt ki. Vannak, akik megpróbálták már, mert látták a gyerektől, unokától, de azt gondolják nekik ez már nem megy. Azt hiszik ebből kinőttek a világ elment mellettük. De ez nem igaz.

Csupán időre van szükség, hogy megtanulják kezelni. A fiatalabb korosztály már ebben nőtt fel, magabiztosan használják a közösségi oldalak felületeit. Nekik egyszerű kitapasztalni, hiszen ebbe születtek bele. De ez közel sem azt jelenti, hogy csak nekik készült.

Szeretném, ha együtt megmutatnánk, hogy bárki képes megosztani az élményeit, akár az egész világgal.

Az Instagram nem csak arra alkalmas, hogy 20-30 éves influenszerek termékeket mutogassanak. Arra alkalmas, amire mi magunk szeretnénk. Kaptunk egy lehetőséget, hogy betekintést engedjünk az életünkbe, hogy megmutassuk, hol járunk, mit csinálunk, kikkel töltjük az időnket, hogy mit tapasztalunk nap, mint nap. Az érettebb korosztály tele van élettapasztalattal, élményekkel, amit átadhat a következő generációnak, és ez az, ami igazán értékes.

Ebben szeretnék segíteni.

Semmi másra nincs szükség csupán egy okostelefonra és arra a tudásra, amit én átadok, hogy megfelelően tudja használni bárki, aki szeretné.

Megmutatom lépésről lépésre, hogyan működik a rendszer, adok egy használati utasítást, amit bármikor elő lehet venni, ha elakadna az alkalmazás. Úgy gondolom nincs olyan ember, akinek ne lehetne egy kis türelemmel, odafigyeléssel megtanítani az Instagram használatát, mert ez sem csak a 20 évesek kiváltsága.

Ha kedvet kaptál egy pár órás gyakorlati útmutatáshoz, mindössze annyi dolgod van, hogy jelentkezel a facebook eseményre és eljössz. A nap végére garantálom, hogy az első tartalmat együtt feltöltjük, amire rá is fognak találni az emberek, akik a Földön bárhol lehetnek.

Nincsenek korlátok!

Találkozzunk 2019, Szeptember 28-án Budapesten!

Én izgalommal várom, hogy megmutassam az Instagram világát!

Bármilyen egyéb kérdés lenne, keressetek bátran: hello@szponzoralttartalom.hu